A top 100-as úriember lista: 100-81

Egyszer régen, valamikor 2011 környékén összeállítottam magamnak egy 100-as pasilistát, az akkori preferenciáim szerint. Már régóta tervben ...

Egyszer régen, valamikor 2011 környékén összeállítottam magamnak egy 100-as pasilistát, az akkori preferenciáim szerint. Már régóta tervben volt, hogy felfrissítem ezt a listát, hiszen rengeteget változtam én is, az ízlésem is, meg természetesen egy rakat új férfiú is feltűnt közben úton-útfélen. Nem tudom, hogy a listázott emberkék milyen tulajdonságokkal rendelkeznek, szóval messzemenő következtetéseket itt nem kell levonni. Először huszasával hozom majd az adagokat, de a végére belassítunk, hogy tetőzzük majd az izgalmakat. A képek alatt rövid indoklások, hogy ki miért került fel a listára, és miért pont arra a helyre. Készüljetek fel az eyecandy factorra erősen. Lehet, hogy valahol a régi listát is elrejtem, hogy legyen összehasonlítási alap.


a tovább mögött jönnek a részletek vagy mi. 
Az, hogy ők vannak a lista végén, nem jelenti azt, hogy kevésbé tartanám őket wooohohohoho pasinak, csak egyszerűen túl sok istenállatból kellett válogatni, ez az igazság. Így is rengetegen kimaradtak egyébként a listából, akikért egy picit fáj még a szívem. Tom Hardyt az Inceptionben szemeztem ki anno, és valljuk be, elég nehéz kitűnni Leo és JLG mellett, így szorítottam neki végülis valahogy egy helyet. Edward Burns hihetetlen szexi volt a Ryan közlegény megmentésében, igen, nagyon bukom a színészekre, 99. hely, check. Szegény Robot mindig sajnálom azért a baklövéséért, amit Alkonyatnak csúfolunk, mert egyébként meg egy jó színész, wow. Skylar Astin túl hiperaktív volt a Pitch Perfectben ahhoz, hogy ne szeressem meg. Penn Badgley egy kicsit szorult csak hátrébb, mint Gossip Girl-ös kollégája, Ed Westwick, igen mindkettőjüket a sorozatban ismertem meg (sötét időszak volt. vámpírnaplókat is néztem) Anton Ewald eurovíziós szerzemény, Nicot pedig őszintén csak a tumbli miatt ismerem, a sorozatot nem nézem. Max Irons annyira zabálnivalóan édes az egyébként nem túl minőségi filmjeiben, Robert Downey Jr. pedig lefogadom, hogy mindenki listáján előkelőbb pozícióban szerepel, mint nálam ezzel a 92. hellyel, de az az igazság, hogy még nem láttam a Vasember filmeket, így nincs elég kötelék hozzá. Peter Facinelli is az Alkonyatból utazott idáig, Matt Bomert pedig először a Gleeben láttam, meg enyhén sokszor jelent meg a dashemen tumblin. Eric Saade a lista egyik nagy zuhanója, 2011-ben még bőven top 10-es volt az úriember, de hát változnak az idők. Azért teljesen nem tudtam kizárni a szívemből mr. Populart. A listán lesz még pár euróvíziós figura persze, Marco Mengonit is onnan szedtem össze tavaly. Tyler Hoechlin sem az egyetlen lesz a Teen Wolf-bandából, ezt megígérhetem. Gyurta Dani és Király Viktor erősítik a magyar mezőnyt, ami azért nem túl tágas, de én igyekeztem. Chris Martin főleg a táncmozdulatainak köszönheti, hogy egészen a 84. helyig kúszott előre, Miles Kane pedig hát maga a stílus (ÉS LÁTNI FOGOM ÉLŐBEN). A Doctor Who-ban pedig kilométeres a lemaradásom, így a Matt Smith részekig még nem értem el, ennek ellenére olyan kis aranyosnak tűnik.

Mi a véleményetek a lista eddigi részéről? Kiket vártok az első pár helyre és nektek kik jelentik  A PASIT?

You Might Also Like

1 megjegyzés

  1. oh istenem, hogy én Marco Mengoniba mennyire szerelmes vagyok

    VálaszTörlés

Flickr Images