James Bay: Chaos and The Calm

Nagyon régen nem írtam már itt zenei albumokról, legalábbis arra nem nagyon volt példa, hogy egyetlen lemeznek egy egész bejegyzést szente...


Nagyon régen nem írtam már itt zenei albumokról, legalábbis arra nem nagyon volt példa, hogy egyetlen lemeznek egy egész bejegyzést szenteljek. Most mégis ez a célom, mivel James Bay debütáló albuma teljesen beletalált a lelkembe, és muszáj indokolatlanul hosszan kifejtenem, miért estem bele a Chaos and The Calmba.


James Bayről dióhéjban annyit érdemes tudni, hogy brit, Hitchinben nőtt fel, és nagyjából mindenki a Hold back the river miatt ismeri. Néha Tom Odell vagy Hozier "előzenekaraként" lépett fel, és pár EP után idén jelent meg az első albuma, a Chaos and The Calm, ami a szigetországban rögtön első helyen debütált, de még a magyar MAHASZ listára is feljutott valahogy (ha ez bárhol is releváns lenne. Bár igazából egyáltalán nem az). Jaj meg persze kapott már BRIT awardot. Egyébként meg szerintem egy végtelenül szimpatikus fiatalember, van benne valami imádnivalóan európai, ahogy kiáll a gitárjával, engem egyszerre emlékeztet Ed Sheeranre, Tom Odellre, Hozier-re meg olyan eurovíziós előadókra, mint Paradise Oskar vagy Tom Dice.

Nem szeretnék abba belebonyolódni, hogy stílusilag milyen a Chaos and The Calm, mivel nagyon gyorsan kiderülne, mennyire nem értek a zenének ezen részéhez. A wikipédia, egyetlen megbízható forrásunk viszont az indie popot és az alternatív rockot említi a soul mellett, ami így laikusként teljesen elképzelhetőnek tűnik, úgyhogy maradjunk ennél. A kritikák egyébként nagyon csúnyán elbánták az egész lemezzel, ezért is próbálok egy kicsit a védelmébe kelni, mert attól, hogy a negyvenes szakállas szörnyedményeknek nem tetszett, még nem feltétlenül kell egy borzalmas anyagra gondolnunk.  Az albumon 12 dalt találhatunk, amiket most jó szokásomhoz képest megpróbálok egy kicsit szétszedni.

Craving
"Sheer and wild abandon that's all I need, and someone I can trust, 'coz I'm craving, craving, craving something I can feel"Sokszor félő azoknál az előadóknál, akik egy lassabb dallal válnak igazán ismertté, hogy a lemezük is tele lesz tömködve balladákkal és végtelen unalomba fullad. Ehhez képest James már az első dalával kilép ebből a skatulyából, hiszen a Craving tempósabb mindkét megjelent kislemeznél, ráadásul a dalszövegében nem egyszer ismerek saját magamra, a refrén szerintem tökéletesen ír le egy olyan érzést, ami mostanában mindenhol utolér.

Hold Back The River
"Once upon a different life, we rode our bikes into the sky, but now we call against the tide, those distant days are flashing by"
Bár nem ez volt az első kislemez, mégis a Hold Back The River hozta meg James számára a "sikert és csillogást" (valamilyen mértékben), és természetesen én is ezen a dalon keresztül ismertem meg. Nagyon ritka, hogy valaki egy ennyire visszafogott dallal ennyire betörjön a köztudatba, és ezért is tartom egy kis csodának ezt a fickót. A Hold Back The River egyébként szerintem tipikusan utazós dal, és ha valamikor majd egyszer filmet rendezek, biztos, hogy a soundtracken ennek is helyet hagyok.

Let It Go
"I used to recognize myself, It's funny how reflections change, When we're becoming something else, I think it's time to walk away"
A Let It Go nem lett kifejezett kedvencem, pedig egyébiránt egy nagyon szépen működő szerelmes-szakítós dal, szép ellentétpárokkal és szerintem szövegileg nagyon jó dinamikával, viszont nekem egy kicsit túl lassú és álmosító, így kifejezetten elalvás előtti fogyasztásra javasolnám. Érdekes módon a dallamban messze a refrén lenne a legerősebb, viszont szövegügyileg pont ott érzem gyengébbnek a dalt.

If You Ever Want To Be In Love
"Talking for hours bout a different lifeSurrounding us in memories"
Az album egészéhez képest viszonylag egyszerű szöveggel rendelkezik az If You Ever Want To Be In Love, a refrén viszont kellően fülbemászó ahhoz, hogy elkezdjen érdekelni a dal, és meghallgassam újra és újra. Vannak olyan előadók - és szerintem James közéjük tartozik - akiknek képes vagyok elhinni, hogy minden egyes daluk mögött egy külön történet van, és őszintén érdekelne, hogy milyen sztori áll e mögött a szám mögött.

Best Fake Smile
" And you don't have to care so don't pretend, nobody needs a best fake friend, don't hide it"
Az egyik kedvenc dalom az albumról, ismételten azért, mert mintha egy kicsit az én életemről is szólna. Nem véletlen, hogy a legutóbbi bejegyzésem címéhez is ebből a dalból választottam idézetet. Amellett persze, hogy az egyik legfülbemászóbb dalról beszélünk, nekem nagyon szépen fogta meg a kényszermosolyok és a tettetett boldogság világát. Ráadásul külön finomság, hogy milyen vidám és boldog a dal hangulata. Imádom.

When We Were On Fire
"If our hearts are alive, maybe then we might send us back to the sun"
Szerintem a legerősebben kezdődő szám az albumról, már az első pár ütem megadja az alaphangot
és muszáj rá odafigyelni. Ennek megfelelően azon dalok közé tartozott, ami már első hallgatás után is megmaradt és igazából azóta is szeretem. Bár összességében azért nem nevezném a legnagyobb kedvencemnek, tudom ajánlani városi sétákhoz. 

Move Together
"Before you go turn around, let me hold you, let me sit in the dark of the morning"
Van ez a természetes ellenérzésem a lassú dalokkal szemben, na ez tűnt el teljesen, amikor meghallottam a Move together. Szerintem ugyanis ilyen egy tökéletes romantikusfilm-betétdal (ha ez egy létező szóösszetétel. Valószínűleg nem, úgyhogy nézzétek el nekem). Lényeg a lényeg, kellően szerelmes hang, kellően romantikus szöveg, már forgatom is hozzá magamban a jeleneteket. 

Scars
"Your lion's heart will protect you under stormy skies and I will always be listening for your laughter and your tears"
A dal eleje egy kicsit a Fun. We are young-jára emlékeztet (bár napokba telt, mire erre rájöttem), és eleinte nem tűnt nagy dobásnak, sőt kifejezetten az unalmasabb, áttekerősebb számok közé soroltam, a refrén viszont alattomos módon másodszorra vagy harmadszorra csak befészkelte magát a bőröm alá. A szövege viszont nagyon-nagyon tetszik, úgyhogy megvettem a scars-t kilóra.

Collide
"So keep on throwing your sticks and stones, I'd rather fight with you all night, than never have you in my life"
A másik abszolút kedvence a Chaos and The Calmról egyértelműen a Collide, ami talán egy kicsit ki is lóg az albumról, ugyanis sokkal tempósabb és egy icipicit rockosabb, mint amit elvárnánk az eddigiek alapján, de pont ez adja a varázsát. Nagyon tetszik, ahogy a ritmussal játszik James és a bridge (vagy mi. Csak úgy teszek, mintha érteném, miről beszélek) rettentő fülbemászó lett, így még azt is meg tudom bocsátani, hogy olyan kliséket puffogtat el, mint a sticks and stones. 

Get Out While You Can
"Invisible to these crowds, always double vision. I've been losing my mind listening to broken speech, stacking up broken seats, it's a lonely picture"
A GOWYC is refrénben erős igazán, abban viszont nagyon. Meg természetesen a dalszövegben, hiszen az egyik leghosszabb és legbonyolultabb kis rendszerrel állunk szemben. Persze nem vártam világmegváltó verzéket, sokkal inkább az számított itt is, hogy megtaláljam a dalban rejtőző történetet, hogy elkezdjem a fejemben forgatni a hozzá tartozó filmet és ez sikerült is. 

Need The Sun To Break
"Feel like a kid, too shy to speak up so I keep it hid, oh butterflies, you steal my sleep each night"
Amikor először meghallgattam ezt a dalt, valamiért nagyon ismerős volt, és rájöttem, hogy egyszer már véletlenül youtube-on valahogy James oldalára keveredtem és meghallgattam ezt a csodást. Kétség kívül az egyik legerősebb dal, és érdekes módon a megszokottól eltérően nem a gitár, hanem a zongora dominál benne, talán ezért is van egy kicsi Tom Odell utóíze is. Mindenesetre ha dalt kellene ajánlanom erről az albumról, a Need The Sun To Break az elsők között lenne. 

Incomplete
"And the world will turn on we both will learn how to be, to be incomplete"
Talán az Incomplete az a dal, ami a leginkább "elvárható" lett volna Jamestől a Hold Back The River és a Let It Go után, így elsőre talán kicsit csalódással hallgattam, és a mai napig nem tartom valami világmegváltó dalnak, de szerencsére nem húzza le annyira a színvonalat, hogy az szembetűnő legyen, így szívesen elhallgatom, ha a shuffle bekeveri nekem a pakliba. Nem feltétlenül a legmegfelelőbb lezárás, de szerethető és ez a lényeg. 

All in  all, az album meghallgatása óta nem tudom eldönteni, a kritikusok miért húzták ennyire le a Chaos and The Calm-ot. Persze, valószínűleg nem ez lett az év lemeze, de szerintem debütálásnak teljesen tökéletes, James Bay több oldalát is megmutatja, az idő meg majd úgyis eldönti, melyiket fogjuk igazán szeretni. A sokszínűség ellenére is egységes tudott maradni ez az anyag, jó szövegekkel, fülbemászó dallamokkal és James -  szerintem - igen különleges személyiségével. Csak hogy ellensúlyozzam a nagy világ gonoszságát, én megszavazok 9 pontot a Chaos and The Calmnak, de ha levonjuk az elfogultsági mutatókat, még mindig 7,5-8 pontnál tartunk, ami egy első albumnál szerintem épp tökéletes. 
Hallgassátok, szeressétek, vásároljátok!

You Might Also Like

0 megjegyzés

Flickr Images